2012. december 9., vasárnap

Kipurcanás

A hétvégém nagyon gyorsan eltelt és a pihenés háttérbe szorult.
Pénteken sok dolgom volt este pedig végre a barátommal lehettem kettesben,de az öröm nem tartott sokáig mert hamar másnap lett és mehettem dolgozni. Telt ház volt,13 óra alatt egyszer nem tudtam leülni,sem enni.
Gondolhatjátok milyen éhes voltam és fáradt amikor hajnalban haza értem.Hamar eltelt a munka idő,jól is éreztem magam,és a vendégek akik az én hatáskörömbe tartoztak mind nagyon rendesek voltak.Hányan tartoztak a hatás körömbe?Csak 80 kedves Audi férfi munkás.  Amellett,hogy ezzel a csoporttal foglalkoztam,4 tanuló társamat irányítottam,a pultot rendeztem,rendet tartottam,kaszáztam még jól is éreztem magam.

Vasárnap hajnalban értem haza,5 órakor pedig Anyukám keltett is fel,mert mentünk disznó vágásra.Jó mi? alig 3 és fél óra alvás után mehettem reggel fél 7-re egy ismerőnkhöz hús feldolgozásában segédkezni.9 órán át tartott a végére nagyon fáradt voltam,de azért ennyi alvással ilyen hosszú ideig talpon lenni 2 napon keresztül.Profizmus! : D

Így vasárnap este végére eljutok remélem már arra a pontra, hogy 1 hét után végre be tudom fejezni a könyvem olvasását,mert a héten nem igazán volt időm rá.

Nincsenek megjegyzések: